Végre itt a tavasz, induljunk neki! (tornagyakorlatokkal!)

Kisütött végre a Nap! Vége a borús, fárasztóan szürke tél végi napoknak. A napsütéssel a szabadtéri kimozdulás gondolata is megérik, ezzel együtt a vágyak, tervek, célok is megszületnek az idei évre.
Ahogy a szilveszteri fogadalmak, úgy a tavaszi elhatározások is nagy lendülettel indulnak: „idén többet mozgok majd” , „visszanyerem a régi erőnlétem”,”idén többet fogok leadni a súlyomból” , ezen a tavaszon végre tényleg kitartóan eljárok majd futni”. Ehhez hasonló gondolatok és kijelentések bizony gyakoriak, a cél elérése azonban nem mindig következik be, sajnos a kitartás a célszalag előtt elfogy.

Részletek »

Kérdések és válaszok!

Bevezető:
Újabb kérdéscsomagom van, remélem  a válaszok ismét hasznos információkkal segítenek majd!

1) Jobb csípőmben arthrosist állapítottak meg, csípőműtétre várok. Tudok e tenni addig is valamit, hogy karban tartsam az izmaimat, illetve hogy a bal csípőm romlását megakadályozzam?
Nagyon fontos ilyen esetben a már érintett ízület körüli izmok célirányos gyógytornája. Azt nem tudom milyen műtét lesz ez, de mindenféleképpen érdemes az izmok (csípő, alsó végtag, törzs) átmozgató és erősítő tornája! Műtét esetén a sebgyógyulás és a rehabilitáció is gyorsabb, ha karban tartottak az izmok. Ugyanígy a másik oldali ízület és izmok edzése is fontos, mert nagyobb terhelés nehezedik rá, illetve azért hogy ne az jobb oldali csípő sorsára jusson a bal is! Kizárólag szakembertől kapott, személyre szabott tornaleírást javaslok, mert fontos hogy a terhelés, és az ízületi mozgásterjedelem is jól megválasztott legyen! Ha nem így történik, az csak további bajt okozhat!

2) Menyi idő hagyható ki két edzés között, amikor még ugyanott folytathatom ahol befejeztem?
Általánosságban úgy fogalmaznék, hogy kb 2 hét. Ez azonban nagyban függ az edzésformától amit végeztél, a kondíciódtól, és attól, hogy mivel töltöd azt a  két hetet. Ha vízparti pihenés, lustálkodás, “üresjárat” a terv akkor inkább vegyél vissza az újra kezdésnél, hamar visszarázódsz majd, de óvatosan kell nekilendülni az ízületek épsége érdekében, illetve amíg az izmok újra visszaállnak a mozgásra, rendszeres tornára. Ha edzésben voltál, akkor jobb, ha még csak most kezdtél tornázni akkor kicsit rosszabb állapotra számíthatsz , bárhogy is van, mindig óvatosan kezdj neki!  Valószínűleg Te sem szereted ha szabadság után egy halom robotolni való vár, lassan rázódsz vissza. Ezt tartsd szem előtt a mozgásnál is!

3)Fáj a vállam egy régebbi sérülés miatt. A mozgásom jó, csak néha az izmaimat érzem, meg vállkörzésnél az ízületet. Mit javasolsz, mit csináljak?
A rendszeres mozgáson túl, mivel azt mondod a mozgások jók, krémet javasolnék kiegészítésként. Ajánlom az Inno Rheuma, vagy a Rozmaring krémet, de jó lehet egy mentolos masszázskrém is. Ezeket, vagyis ezek közül valamelyiket napi szinten bedörzsölve, az izmokba jól belekenve a  fájdalom csillapodására az izmok rugalmasodására számíthatsz!

4)Milyen gyakorlatok a legjobbak egyensúlyfejlesztésre?
“kutyaharapást szőrével”  a mottó. Egyensúly fejlesztésére olyan gyakorlatok alkalmazhatóak leginkább amik az egyensúlyi bizonytalanság előhívásával járnak. Állásban, járásban, illetve az egyensúlyt kibillentő torna eszközökkel történő szakember által összeállított gyakorlatsor hozhat eredményt. Ez attól is függ persze, hogy mi az oka a tünetnek. Ha súlyosabb, központi idegrendszert érintő betegség az alapja, akkor nehezebb egy kicsit a dolog, de ha egyéb bizonytalanság, vagy hosszas fekvés miatt alakult ki az egyensúlyi probléma akkor egy jól megválasztott gyógytorna kezeléssel visszaépíthető, erősíthető az egyensúly érzete!

Várom az újabb kérdéseket, csokorba gyűjtve adom rá a válaszokat!Mindenkinek mozgással, tornával teli napokat kívánok!

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu

Új év, új kezdet

Bevezetés:
Új év, új kezdet? vagy Új év új kezdet! A bizonytalanságot az előbbi, a lelkes határozottságot az utóbbi mondat hűen tükrözi. Lao Ce szerint (a taoizmus megteremtője) ” Az ezer mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik” . Függetlenül attól, hogy ezt az egyetlen lépést mikor kívánjuk megtenni, az IGAZI első lépés mindig elhoz valami újat, érdekeset, élvezeteset, tapasztalatot, új utat és azzal új “tájat”, környezetet.
Ahogyan minden évben, úgy a tavalyiban és az ez éviben is várhatóak új eredmények, új eszközök, új terápiák, szemléletek egészségünk megőrzésére, vagy betegségek kezelésére. Mindig kíváncsian és élvezettel olvasom milyen hosszú és kitartó munka, kutatás előzi meg egy-egy terápia, mozgáskezelés, vagy tornaeszköz kidolgozását, hatásának bizonyítását, eredmények felsorakoztatását! Egyre több és hatékonyabb kezelés áll rendelkezésünkre a gyógytornában akár eszközös, akár manuálterápiás, akár aktív tornával kapcsolatos területet nézünk. Éppen ezért ezúton szeretném újra több dologra felhívni a figyelmet:

Megelőzés:
Általánosságban elmondható, hogy amíg valami nem nagyon fáj, nem nagyon kellemetlen, nem nagyon csúnya addig az emberek nagy része figyelmen kívül hagyja az elváltozásokat. De miért is kellene megvárni amíg ezek a dolgok idáig eljutnak? Ha elváltozást észlelünk, fájdalmat, diszkomfort érzést mindenképpen időben érdemes a mozgásterápiát elkezdeni ahhoz, hogy a későbbi komolyabb elváltozásokat megelőzzük! Gyógytornászként biztosan állíthatom, hogy életvezetési, életmódbeli, mozgással kapcsolatos és tornával teljessé tett tanácsokat, mozgásterápiákat könnyen elsajátítható, mindennapokra alkalmazható lehetőségeket megismerve szinte minden mozgásszervi probléma megelőzhető!

Napi torna:
Rendszeres, minden nap végzett gyakorlatokkal sokat tehetünk állapotunkért! Az a tévhit él általánosan, hogy a rendszeres torna nehéz dolog, rákészülést, időt igényel és felborítja a napi teendőket! Ez nem így van, ha minden nap csak egyes testrészek tornáját elvégezzük el, 15-20 percben egyszerű és célirányos gyakorlatokkal, kialakíthatunk egy olyan heti tervet ami észrevétlenül beépül mindennapjainkba, nem igényelnek hosszas készülődést, vagy sok időt!

Betegségek kezelése:
Ne hagyjuk a betegségeket fejünkre nőni! Minden mozgásszervi elváltozásnak létezik speciális terápiás kezelése! Mindenképpen szakemberhez forduljunk az olyan izom, ízületi-, vagy idegi eredetű problémákkal amik akár rövid távon is, de problémát okoznak, akadályozzák egyes napi tevékenység, munka , vagy a napi rutin elvégzését!
A betegség a test kommunikációja, arról beszél, hogy valami nincs rendben, terhelésben, erőnlétben, szerkezetben változtatás szükséges! Senki nem szereti, ha nem figyelnek arra amit mond, mi se fordítsuk el a fejünket  a testünk “szavaitól”! Szakember segítségével még könnyebben, gyorsabban feltárhatóak az okok, kezelhetőek a sérülések, problémák, gyorsabbá válik a rehabilitáció!

Mindenkinek kívánok 2010-re örömteli, egészségben, testi-lelki-szellemi harmóniában teljes boldog évet! Kezdjük most azt a bizonyos ELSŐ LÉPÉST!

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu

Karácsonyi bejegyzés

Nem volt szándékomban most esettanulmányt, kórtörténeti elemzést írni, vagy valamelyik gyógytornához kapcsolódó mozgásterápiát tételesen levezetni…bár sok minden van még amiről a szakmán belül írni szeretnék és remélem sok értékes információt és tanácsot tudok ezekkel nyújtani! Ezúttal szeretnék olyan bejegyzéssel szolgálni ami egy kicsit az Ünnephez kötődik. Ahhoz az érzéshez, hangulathoz ami a héten körülvesz bennünket. Ahogy közeledik az év vége, ahogy a család, és a karácsonyi készülődés kerül előtérbe, úgy kezdünk általában egy kicsit áthangolódni, mérlegelni számot vetni, elmerengeni. Értékeljük a mögöttünk álló évet, jó és rossz döntéseinket, életünket, egészségünket, kapcsolatainkat.

Itt a számvetések, fogadalmak ideje! Miért ne illesszük bele a lehetőleg hosszú és egészséges életmódhoz segítő listába a mozgást, a tudatosabb életmódot! Persze az fontos, hogy ne csak fogadalom maradjon amit most így egy kis pihenés, kikapcsolódás, feltöltődés után elhatároztunk, hanem tartsunk is ki mellette, a cél legyen elérhető, megvalósítható! Kezdjük és folytassuk az Új Évet egy jól kidolgozott, fokozatosan erősödő tornatervvel, csökkentve ezzel a már meglévő ízületi-,izom-, vagy idegi eredetű fájdalmakat! Legyen meg az elhatározás, a kitartás és a céltudat bűvös hármasa és úgy fog beépülni a mozgás az életünkbe hogy szinte észre sem vesszük! Mindegy hogy kisebb vagy nagyobb, hosszabb vagy rövidebb tornát tudunk elvégezni. Ez mindig az alapbetegségtől és az éppen aktuális egészségi állapottól függ. A lényeg hogy ne maradjon el a mindennapi mozgás és az hogy foglalkozzunk a testünkkel! Vigyázat a következő héten az evés mértékével is, az amúgy is fájó ízületeket, általános gyengeséget, vagy beszűkült ízületi mozgást ne tetézzük még tovább súlyfelesleggel, vagy mozgásszegénységgel!

A pihenés és mozgás harmóniáját ne feledjék/feledjétek a következő héten sem! Kívánok ezúton minden kedves Páciensemnek, Barátomnak Nagyon Boldog Karácsonyt, Békés és Boldog Ünnepet! Az alábbi idézettel pedig szeretnék a jövő évi új kezdéshez és az idei pozitívumok megtartásához erőt kívánni!
“Valahányszor elindulsz otthonról húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél amit kitűztél magad elé-és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd…A gondolat minden, őrizd meg e a helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk. ”  (Elbert Hubbard)

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu