Szemtorna

Bevezető:
Szokásom emlegetni, hogy a gyógytorna szinte minden egészségügyi problémára jó, aminek nincs gyógytornája, annak majd lesz! Ez nem vicc, hiszen a mozgásterápia egy nagyon hatékony, elterjedt és már sok esetben bizonyított kezelési mód! A gyógytorna kezelési területeinek tárháza kimeríthetetlen. Sok esetben szóba jön olyan szervek, testtájak, területek kapcsán is amiről nem is gondolnánk, hogy eredményeket hozhat, pedig már bizonyított!
Ilyen például az egyre sűrűbben előforduló látászavar, a szem funkciójának csökkenése.
Nem használjuk a szemet megfelelően. Távolba ritkán nézünk, monitort, TV-t pedig túl sokat vagy túl közelről. Tény, hogy az a funkció amit nem használunk az gyengül, vagy megszűnik. Ez ellen egy kis segítség az alábbiakban…

Gyógytorna szemre:
A fenti megnevezés elég idegen összetételként hangozhat, ezért inkább pontosítva “gyógytorna a szemizmokra” értendő. A biztonságos mindennapi élethez és a komfortérzet visszanyeréséhez a látás gyengülése esetén elsősorban a szemüveg felírása az első lépés. Én személy szerint mindenképpen kiegészíteném ezt egy olyan egyszerű tornával amit naponta elvégezve javíthatunk az állapoton, vagy megakadályozható a további romlás.
Bár a szemmozgató izmoknak közvetlenül a látás élességében nincs szerepe az élettan szerint, de a szemtornák bizonyos variációi már egyértelműen bizonyították a szerepüket az állapot javításában. Ez a keringés javítás, vagyis nagyobb oxigén ellátottság, anyagcsere fokozás( méreganyagok kiürülése), és az izmok között haladó szemidegek ingerlése miatt alakulhat így!
Tehát amennyiben a szem romlásának mértéke a mindennapokat akadályozzák, befolyásolják, akkor a szemüveg viselése mellett egy hatékony és gyorsan elvégezhető szem-gyógytorna mindenképpen ajánlott!

A szem gyógytornája:
Ha ajánlanék egy tornát ami gyors, hatékony, élénkít, frissít, könnyen megtanulható és segítség nélkül végezhető az vonzó lenne? Naná! Akkor most leírom ezt, majd rábízom mindenkire a folytatást! Remélem elindítottam egy gondolatsort!

Tornaleírás:
-felfelé nézés 10×
-lefelé nézés 10×
-oldalra nézés 10-10 mindkét irányba felváltva
-körzés jobbra 10×
-körzés balra 10×
-kihúzzuk a külső szemzugot /”kínai szem”/, majd nézünk fel, le jobbra és balra folyamatosan egy kicsit kitartva  a nézést
-erősen behunyjuk a a szemet, összeszorítjuk a szemhéjat,majd hirtelen kinyitjuk, előre meredünk
-kancsalítunk az orra, amjd elnézünk előre, messzire  (tényleg messzire, ha szobában van akkor ki az ablakon!)
-sűrű pislogás 1 percig
-szemtágítás, homlok felhúzás, majd álmos szemlecsukás
-orrnyerget összecsípjük mutató és hüvelyk ujjal belső szemzugnál és szemet forgatunk folyamatosan egyik, majd másik irányba

A torna végezhető otthon, autóban (dugóban-ülve!), reggel nem sokkal ébredés után a napi rutin részeként, akár többször is a nap folyamán. Beépítve a mindennapokba megelőzheti, megakadályozhatja  a szem romlását, vagy a további romlását.

Minden jókat és szemmozgatással teli mindennapokat kívánok!

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu