Rólam

Pap Andrea Gyógytornász

Budapesten végeztem 2003-ban a Semmelweis Egyetem Főiskolai Karán gyógytornász szakon.
Pályafutásomat Kerepestarcsán a Flór Ferenc Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs osztályán kezdtem STROKE utáni hemiparetikus, combnyaktörés utáni műtét, illetve amputált betegek gyógytorna kezelésével.

Következő állomásom az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet volt ahová már főiskola alatt vágytam és ahol nagyon tartalmas és szakmailag sokat jelentő évet töltöttem  a Hidroterápia osztályon.

Szakmám lelkes és elhívatott tagjaként volt szerencsém a legkülönbözőbb sérülésekkel, betegségekkel találkozni, különböző korosztályoknál elsajátítania  gyógytorna stílusát. Ott találkoztam először a víz illetve a viziterápia csodálatos hatásával is, ami egy életre szóló élményt jelentett, valamint azzal, hogy senkiről semmilyen helyzetben nem kell és nem lehet lemondani, csak az utat kell megtalálni a Páciens felé! A gyógyulás minden fázisa és eredménye egyénenként változó és minden eredmény becsülendő!

Ezután Zuglóban az Arany Alkony Paskál Idősotthonban dolgoztam. Itt főként olyan betegségekkel találkoztam mint a krónikus derékfájás, vállartrózis, a váll mozgásainak beszűkülése, Rotátor Köpeny szindróma, vénás keringési elégtelenség, osteoporosis, Rheumatoid arthritis, csípő és térdartrózis,  szív működési elégtelensége, törések utáni kezelés, főként a rettegett combnyaktörés (ami a közhiedelemmel ellentétben igenis gyógyítható, sőt a megfelelő kezelés mellett és a Páciens önsegítő hozzáállásával az aktivitás visszanyerhető) Ezeken kívül az eltöltött évek alatt szerepeltek még: Parkinson kór, Stroke, ishemias szívbetegség Alzheimer kór, Sclerosis multiplex.

2007 decemberétől 2008 augusztusáig Angliában otthonápolási szolgálat keretei között szereztem további tapasztalatokat a gyógytornász szakmához és ahhoz, hogy a jövőben még teljesebb képet kapjak a gyógytorna terápiás lehetőségeiről, kezelési elvekről és hosszú távú állapotfenntartásról!

Az elmúlt években több speciális terápiás technikát is elsajátítottam, többek között például Intimtorna-Gátizomtorna, Perifériás idegmobilizációs technika (fájdalomcsillapításra, mozgásterjedelem növelésre), Scroth terápia ( lapos hát, Scheuermann kór, gerincferdülés kezelésére)

Jelenleg Budapesten és környékén saját vállalkozásom kiépítésével, minél több Páciens kezelésével szeretném egyre szélesebb körben megismertetni a gyógytorna jelentőségét és életre szóló hatását azoknak, akik akár megelőzés, akár állapotfenntartás, akár utókezelés címén a gyógytorna útját választanák!