A test helyreállítása!

Bevezető:
Napjaink mozgás-,fittness-és wellness őrületében százszámra válogathatunk a különböző mozgásprogramok, edzés változatok, izomépítő-, szálkásító-,kardiális teljesítményt fokozó mozgások között! Ennek egyrészről nagyon örülök, mert az utóbbi években azt látom az emberek tényleg el kezdtek foglalkozni testükkel, alakjukkal, táplálkozásukkal, kondíciójukkal. Másrészről viszont szakmabeli lévén sok kérdés is felmerül bennem, mert sajnos túl gyakran találkozom azzal, hogy a mozogni, tornázni vágyó egyén sportolásának, edzésének végül a beköszönő ízületi, vagy izom eredetű fájdalom vet véget.

Előkészítés:
Magyarországon, hála a reform-, és egészség szemléletű befektetőknek az edzőtermek gombamód szaporodtak, és becsülendő, hogy a szolgáltatások minősége is lényegesen javult! Jó áron, kedvezményes bérletekkel (köszönhetően a kialakult konkurencia dömpingnek) már színvonalas, gépesített, wellness részleggel is ellátott termekben építhetjük izmainkat és szerencsés esetben testtudatunkat is! Csak azt nem értem, hogy amikor edzők sora áll alkalmazásban ezekben a termekben akkor a szolgáltatáshoz miért nem tartozik hozzá az első alkalommal szinte (szerintem persze) kötelező érvényű állapotfelmérés és mozgás-, edzés terv kialakítása, segítése? Külföldön szinte minden teremben a bejelentkezés után azonnal egy személyi edző csatlakozik az érkező edzeni vágyóhoz, majd sorra végig mutatja a gépeket, de ami még fontosabb szakértő szemmel az illetőt felmérve (izomra, testalkatra, gerinc-és ízületi állapotra) elmondja mi az amit érdemes, szabad, vagy tilos csinálnia. A mozgások korrekciójával, a gépnél állás-ülés-fekvés beállításával sokkal hatékonyabb és NEM KÁROS gyakorlatsor végezhető!

Ennek hiányában látom többször az edzőtermekben, hogy a gyenge farizmú mosolygós lány kibillenő csípővel, fél órákig fut a gépen, pedig ennek csípőprobléma lesz a vége. Csak annyi kellene, hogy szakember megmutassa milyen farizom gyakorlatot végezzen előtte a tónusba hozáshoz, illetve a futás közben próbálja az oldalra billenést visszafogni, vagy ami még jobb, amíg nem stabil a mozgása addig ne fusson! Emelkedőn séta is leget hatékony mind pulzus, mind izom szempontjából!
Hasonló hiba a lapos hátas (a gerinc kiegyenesedett háti szakasza) férfi tricepsz erősítése amikor a karjának hátra húzásával a mellkast előre feszíti….eredmény, lehet, hogy a tricepsze erősödik majd, de idővel a gerinc problémái is , mert a háti szakasz laposságát, vagy netán homorodását a deréki rész próbálja majd kompenzálni, az is laposodik, vagy domborodik, majd csökken a terhelhetősége és jön a fájdalom. Itt is csak annyi segítség kellene az edzőtől, hogy megmutassa és elmondja, hogy a gyakorlat közben az ember ne tolja előre a mellkasát, tisztán vállból, karból dolgozzon!

Sorolhatnám a hibákat, de nem ez a célom. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az edzőterembe menetel előtt, vagy az első alkalommal kérjenek segítséget azok, akik nem tudják biztosan mi a jó nekik. Legjobbnak tartom azt, ha egy gyógytornász állapotfelmérő óra keretében a tornázni, edzeni vágyó teljes izomállapotát, ízületi lehetőségeit, kondícióját és terhelhetőségét felmérve ad tanácsot testtartásra, edzésformára, a gyakorlatok helyes végzésére! Aki elszánta magát a rendszeres mozgásra az legyen önmagával annyira figyelmes, hogy ezt az egy igen hasznos órát beilleszti a programba, még mielőtt bármit elkezdene.
Az edzőtermekben dolgozó személyi edzők (az én tapasztalatom szerint) nagyon segítőkésznek és kedvesek, szívesen válaszolnak a kérdésekre és a gépeket is megmutatják-kérésre. De egy bizonytalan új egyén viszonylag ritkán kéri azonnal az ilyen támogatást, zavarában inkább próbálkozik az olvasott vagy látott információkból. Ez a probléma természetesen nem a tornázó és nem az edző hibája, egyszerűen nincs még ilyen formán kiépülve a rendszer, illetve ahogy én tudom a terem vezetők sem igazán erőltetik ezt a vonalat. Remélem ez mielőbb kialakul, mert a sérülések és fájdalmak csak elveszik a kedvét az embereknek a mozgástól.

Amit még meg kell jegyeznem, nagyon fontosnak tartom, hogy egy rossz testtartású, aszimmetrikus, ízületeiben és izmaiban egyensúlyát vesztett test (ez sokszor nem is igazán látszik; csípő-és medence dőlések és elforgások, gerinc ferdülése, görbületi elváltozások, váll-nyak szerkezeti, vagy izom problémák) ha tornázik és erősít, akkor az adott hibás szerkezetre teszi ezt, vagyis a bajt erősíti. Ha a tornát és edzést megelőzi egy helyreállítás, korrekció, tartásjavítás, már két legyet üt egy csapásra, hiszen az adott problémát kikorrigálta az erősítést pedig már a helyes testtartásra és ízületi helyzetre végzi!

Összefoglalva:
Ajánlom minden kedves tornázni, mozogni, sportolni vágyónak a gyógytorna azon lehetőségét ami megfelelő alapot ad a valóban hatékony és egészséget fokozó edzéshez!

Szép napokat kívánok mindenkinek!

Pap Andrea
www.papandrea.hu
andrea@papandrea.hu

Általános gyengeség

Bevezető:
Mai nap hallottam a hírekben, hogy ez év januárjában még csak 1 frontmentes nap volt…Ez sok mindent megmagyaráz. Találkoztam a hangulatingadozásokkal, az ízületi fájdalmakkal, fejfájással, rossz közérzettel is a Betegeim körében, de a gyógytorna után mindig jobb lett az állapotuk. Akkor is, ha csak adott területet kezeltünk, nem az egész testet.
Sokat nyújtott a minden órán alkalmazott légzőtorna, az általános bemelegítés, és az, hogy megnyújtottuk az izmokat, megmozgattuk az ízületeket.

Front-és stressz hatás:
A frontok légköri nyomásváltozások, ezáltal az izmokon és ízületeken beül feszítést, húzódást, fáradékonyságot okozhatnak. Hasonlóan a stresszhez és az aránytalan terheléshez erre is kötöttséggel, feszüléssel válaszol a test, nem beszélve az emiatt keletkező hangulatváltozásról is. A mozgással, tornával, főleg ha speciális mozgásszervi problémával is rendelkezik az illető sokat javíthat a fenti tüneteken, Az keringés, légzés és az anyagcsere fokozásával a feszültség oldódik, az izmok állapota javul, az ízületek terhelése esetleg duzzanata csökken.
Egy rendszeresen mozgó, sportoló ember erősebb és rugalmasabb izomzattal, stabilabb ízületi felépítéssel rendelkezik, így jobban ellenáll az ilyen környezeti hatásoknak is. Ha az izmok tónusosabbak nagy terhet tudnak átvenni az ízületekről, így azok nyomása eleve csökken, kevésbé érzik meg a külső plusz hatásokat, a mozgásban sem érződik komolyabb nehézség ezáltal. A hangulati ingadozás is ritkább, ha az ember “stabil lábakon áll” ehhez a fizikai erőnlét nagyban hozzájárul.

Összefoglalás:
Mindent összevetve azt mondhatom saját tapasztalatból és a velem tornázók véleménye alapján, hogy a személyre szabottan kidolgozott gyógytornájuk edzésük, és rendszeres mozgásterápiájuk alapjaiban változtatta meg életüket, fizikai és lelki stabilitásukat. Jobb kondícióval, jobb hangulattal, nyitottabban és aktívabban állnak ellen a mindennapi kihívásoknak, legyenek azok frontok, munkahelyi vagy családi gondok, a mozgás sok mindenre orvosság és megelőzés is egyben!

Mindenkinek derűs napokat és jó erőnlétet kívánok!

Pap Andrea
www.papandrea.hu
06-20-426-3732

Kinesio Tape – Gyógyító ragasztás

Bevezető:
A gyógytorna terápia kiegészítőjeként számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy annak hatását és hatékonyságát tovább fokozzuk. A Kinesio Tape technika egy önállóan és a mozgásszervrendszer problémájának kezelésére kiegészítésként is alkalmazható terápia, mely az adott terület, vagy érintett izom támogatását, működésének helyreállítását segíti, eredményezi.

Mi a Kinesio Tape:
A technika egy speciális tapasszal dolgozik, melynek egyik felülete ragasztóanyaggal ellátott felület, a másik oldal pedig a speciális szálelrendezésű szövet. A szalag nyújtható, elasztikus, ami nagyon fontos, mert ezáltal képes dinamikusan, aktívan támasztani az a dott részt, nem mereven rögzíteni. A technika alapját az adja, hogy a bőrön keresztül a receptorok folyamatos, több napon át tartó állandó ingerlésével a szervezet aktivizáló és öngyógyító folyamatát erősítik. Hatására az agyspecifikus ingert kap a terület pedig gyorsabban regenerálódik a fokozottabb és gyorsabb válaszreakciók folytán.

Felhelyezése:
A Kinesio Tape kizárólag a tanfolyamot elvégzett szakember által tehető fel! Ezt azért is ajánlom kifejezetten, mert a tanfolyamon nem csak előnyeit, hanem hátrányait is láttam a gyakorlatban. Rosszul felhelyezett tapasz az izmok akadályozását, fájdalmas működését, vagy az adott probléma fokozódását okozhatja!
A szalag felhelyezése viszonylagosan tág határok között mozog, ezért is találkozhatunk többféle felhelyezéssel, de vannak bizonyos esetek amikor kifejezetten a tanult, egyfajta felhelyezés mutatta a legnagyobb eredményt. Megfelelően képzett szakember a Páciens adott problémáját és a személyre szabott esetet együttesen figyelembe véve hatékony segítséget nyújthat ezzel a fantasztikus technikával!
Engem személy szerint elvarázsolt ez a technika, de hatékonyságát csak egy adott mozgással, gyakorlattal, vagy tornasorral látom a legeredményesebbnek. Nem véletlen a dinamikus támasztás lehetősége, hiszen emellett a terápia mellett az izmokat mozgásban akarjuk tartani, csak éppen segítve, fokozva a terjedelmet, vagy csökkentve, megszüntetve a közben jelentkező fájdalmat! A felhelyezés előtt a Páciens izmát mozgás közben, a mozgáspálya teljes szakaszán vizsgáljuk, majd közép-, vagy enyhén nyújtott helyzetben felhelyezzük a Kinesio Tape-et. A tapasz 3-5 napig általában fennmarad, és addig tesszük fel újra és újra amíg a probléma fennáll. Ez az adott esettől függ, aszerint mely terület és milyen súlyosan érintett.

Lehetőségek:
A Kinesio Tape technikát sikeresen alkalmazzák a következő esetekben:

-keringési probléma duzzanat esetén

-gyengült izom esetén

-fájdalom csökkentés

-ízületi mozgásterjedelem növelés

-sérült idegek esetén

-instabilitás támasztásához

-nyirokkeringési problémáknál

A technika ezen kívül akut fájdalomra, hegkezelésre, nagyobb fizikai megterhelés esetén megelőző stabilizálásra, vagy sportversenyek előtt (ha engedélyezett) a sérülések elkerülésére alkalmazható.

Összefoglalás:
A technika hatékony, célirányos, dinamikus és igen gyorsan érezhető! Megfelelő felhelyezés mellett segíti mind a Páciens, mind a Gyógytornász közös munkáját és a gyógytorna hatékonyságát. Nagyon örülök, hogy megismertem és megtanultam a technika alapjait, ami természetesen mind a következő tanfolyamon, mind a gyakorlatban alkalmazva tovább bővül majd. A kezemben lévő gyógytorna-, és mozgásterápiás, valamint a Kinesio Tape technikával úgy gondolom még eredményesebben dolgozhatom a Betegeim gyógyításáért!

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu

Betegség identitás?!

Bevezető:
Közel 10 éve dolgozom ebben a csodálatos szakmában és amióta az eszemet tudom látok beteg, sérült, egészségi problémákkal küzdő embereket, mert Édesanyám révén régóta közel állok az egészségügyhöz. A hosszú idő ellenére is, csak az utóbbi pár évben kezdett komolyabban világossá válni mit is tesz egy krónikus betegség, egy szervezeti legyengülés az ember testével és lelkével egyaránt. Egyre mélyebben beleásva magam a témába könyvekkel, elmélettel és gyakorlattal, pszichológiai és mozgás terápiákkal most már kijelenthetem, hogy egy fizikai kezelés csak részben jelenti a Beteg tényleges gyógyulását. Meg kell szüntetni ezzel párhuzamosan és a későbbiekre nézve is az a bevésődést, hogy a betegség hozzá tartozik. El kell engedni!

Elmélet:
Nem vagyok pszichológus, sem pszichiáter, lélekbúvár is csak a saját mindennapi szintemen, de az, hogy napi szinten foglalkozom emberekkel, keresve egészségügyi problémájuk okát és ennek kezelési lehetőségét nagyon sokat adott hozzá a tudásomhoz és emberismeretemhez ami a teljes gyógyításhoz szükséges információkat jelenti!
Mikor megkeres egy Páciens elmondja betegségét, annak lehetséges kialakulását és beszélgetésünk során összerakjuk mozaikonként a tünetek árnyalatait, megjelenésüket, időtartamát, datáljuk a kialakulást, traumás esetben a baleset bekövetkeztét. Ezek mind szükséges információk ahhoz, hogy “megszemélyesítsük” a Betegséget, lássuk arcát, típusát, jellemzőit, így hatékonyabban lépünk fel ellene. A gyógytornához nagyon fontos, hogy az adott területet a Beteg a Gyógytornász segítségével megérezze, tudatosan kapcsolatba kerüljön az érintett izomcsoportokkal! Az agy-ideg-izom kapcsolat tudatossága, rendezése és erősítése kiemelkedően fontos a további munkához. Sajnos egy betegség beköszöntéig a legtöbb ember soha nem kerül igazi kapcsolatba testével, izmaival, nem ismerkedik mozgásával, így a gyógytorna az amivel elkezdődik a TEST-NEVELÉS.

Gyakorlat:
Miután megtörtént a betegség felismerése és a tudatos izomműködés gyakorlása a gyógytorna foglalkozások alkalmával az izmokon keresztül folyamat indul el a regenerációhoz, a gyógyításhoz, a kezeléshez. A terápiától függően lazítás, vagy erősítés, kimozgatás,vagy stabilizálás az ami a leghatékonyabban segíti a javulást. A fájdalmas görcsök, izmok, csontok, területek oldódni kezdenek, ez a hangulatra, közérzetre is jó hatással van. A Beteg megérezve a fájdalomcsökkenést lelkileg is felszabadul, nyílik, oldódik! Ez a sikerhez vezető út elengedhetetlen része. Előfordul azonban, hogy mivel sokáig kínzóan fennállt a betegség, már nehezen hihető hogy szűnik csökken, el is tűnhet véglegesen. Gondolja csak végig, ha mondjuk 2 hétig folyamatosan náthás és mindig orrot fúj, trüsszög, a feje zsibbad, amikor a tünetek enyhülnek nem nyul e mégis automatikusan a zsebkendőhöz, vagy a gyógyszerhez ugyanúgy és ugyanakkor mint a betegség alatt. Ha reggel orrfújással kezdett, akkor a szeme kinyitása után zsebkendőhöz fog nyulni, így pedig nem segíti elő, inkább megerősíti tudatában ezáltal testében a betegséget és annak reflexköreit!
A megoldás nem más, mint tudatosítással, relaxációs, vagy autogén tréninges technikákkal a betegséget ELENGEDNI!

Identitás:
Hosszan tartó betegség bevésődik, vagyis az öntudattá, identitássá válik. Az ember már egyben képzeli el magát a betegséggel, így gondolja Önmagát egésznek. Még akkor is, ha a betegsége bosszantja, életét megkeseríti, a tudatában ezzel és együtt élve ezzel szomszéddá fogadja a testében így TÁRSAK lesznek. Ezt kell kioltani. Ha a betegség nem támasz, kapaszkodó, nem kívánatos, nem jóleső érzés (ilyen is van néha) akkor a következő gyakorlatot érdemes végezni a megfelelő igazi és egészséges identitás visszaállításához, megerősítéséhez:

Nyugodt, pihentető környezetben kényelmesen elhelyezkedve, akár fekve ülve, csendben, vagy könnyű zenével helyezkedjen el.
Szemét csukja be, légzésére figyeljen, lélegezzen lassan, mélyen, egyenletesen.
Próbáljon minél jobban ellazulni a külvilág helyett befelé figyelni. Ne zavarja, ha gondolatai néha elkalandoznak, gyengéden irányítsa vissza azokat testére, légzésére, lazítására.
Becsukott szemmel, lábujjaktól a fejtetőig lassan haladjon végig a testén gondolatban, megérezve minden apró területet. Ha végig ért figyeljen a fájdalmas, vagy beteg részre, képzelje el, ahogyan a terület egyre könnyebbé válik és a betegség lassan elpárolog belőle.
Minden egyes sejtből képzelje el a betegség kiáramlását a levegőbe, majd onnan egyre messzebbre, elpárologva.
Mondja magában, vagy hangosan a következőket:
Nem vagyok azonos a betegséggel, a betegség tőlem különálló. Az én igazi és természetes állapotom az EGÉSZSÉG, a TELJESSÉG és a HARMÓNIA. A Betegség nem részem, én nélküle vagyok TELJES, EGÉSZ és HARMONIKUS ami az igazi valóm. A betegséget (nevezze meg) elutasítom, megtagadom. Ne legyen dühös, mondja ezt határozottan, de magabiztosan.

Ismételje meg a gyakorlatot naponta, vagy akár többször amikor érzi a tünetek erősödését. Ne aggódjon, ha azonnal vagy gyorsan nem történik változás, a betegség súlyosságától, vagy idejének hosszától függően ez tovább tarthat, hisz a Betegség jól érzi magát az Ön meleg, teljes testében, csak épp fel is éli azt, így nem szabad, hogy ebben a teljességben tartsa tovább!
Enyhébb tüneteknél, allergiánál, náthánál, fejfájásnál, fogfájásnál, akut ízületi panaszoknál akár azonnal hat a gyakorlat.

Megjegyzés: Mozgásszervi panaszok esetén, de belgyógyászati panaszoknál is az orvosi kivizsgálás és szükség esetén mozgásterápiás, vagy gyógyszeres kezelés a súlyosságtól függően nem elhagyható! A tudatos betegségűzés csak a két vonal párhuzamával lehet biztos és megnyugtató.A test és lélek együttes erősítésével azonban visszanyerhető a megfelelő egészséges állapot!

Pap Andrea
www.papandrea.hu
andrea@papandrea.hu

Nyak, váll, vállöv

Bevezető:
Az elmúlt években gyógytornászi munkám során egyre erősebben tapasztaltam meg, hogy mekkora jelentősége van a nyak-,és vállöv (váll és lapocka) beszűküléseinek, izomegyensúly felborulásának és természetesen ezáltal ezek kezelésének!
Sokszor nem olyan könnyű felismerni ennek a területnek az érintettségét, pedig az innen kiinduló problémák felfelé a fej irányába és lefelé a derék vonalában is okozhatnak tüneteket. A nyak mozgásainak beszűkülése az izmok kötöttsége miatt fejfájást, szédülést, koncentráció zavart, a nyakban húzó fájdalmat okozhatnak. Gyakori tünet fáradt, merev nyakizmok esetén az, ha olvasáskor, vagy számítógép használatakor amikor a fej hosszabb ideig előre hajtott, erős fájdalom jelentkezik a tarkón, nyakban, vagy a lapocka felső csúcsánál. Ez jelzi a nyaki gerincszakasz, és/vagy a nyak izmainak kóros állapotát!
Nem túl gyakran említett és ezért a kezelésben is sokszor kimaradt terület a lapockák környéke. A két lapocka minden irányban izmokkal párnázott, ez segíti mozgását és csúszását a bordakosár hátsó részén, de ez okozza legtöbbször a problémát is. Beszűkült, merev izomzat esetén a bordák letapadnak, ezáltal mind a gerinc, mind a bordák, mind a karok mozgását akadályozva. Emellé még húzó, égő, kellemetlen fájdalom is társulhat ami a mindennapi tevékenységekre is kihat.
Ha a beszűkülés ideget is leszorít akkor a test oldala felé sávszerűen, vagy a karok irányába idegi fájdalom is keletkezhet!

Gyógyszerek szedése, pakolások, borogatások alkalmazása pusztán rövid időre, vagy még ennyire sem változtatja meg ezt az állapotot. Az okot kell megszüntetni, vagyis a nyak, váll, vállöv izomzatát fellazítani, egyensúlyba hozni és az egyén terhelésének megfelelően megerősíteni!

Nagyon fontos

-a szimmetria helyreállítása,
-a célzott gerinctorna ami minden szakaszon a gerinc mozgásainak segítségével közvetve fejti ki hatását,
-a célzott erősítés testalkatra, személyre, terhelésre szabottan a mindennapi mozgások erejének fenntartásához,
-a légzés visszaállítása, megtanulva és begyakorolva a kötöttség miatt kialakult szűk bordakosár mozgások helyett a megfelelő, telítő légzést!

A terület gyógytornája aktív és passzív technikákból áll. Kell, hogy a Páciens újra megérezze a nyak-, vállöv területének izmait, munkáját és mozgásait, saját aktív tornája által. Emellett szükséges a gyógytornász által végzett passzív, kimozgató, manuálterápiás technika a további felszabadításhoz. Ellenállásos, erővel szemben végzett gyakorlatok a proprioceptív rendszeren keresztül ingerlik az izmokat és fokozzák a lazítást és regenerációt az izomszövetben. Nagyon fontosnak tartom a relaxációs gyakorlatokat, autogén tréninget, agykontrollt ami tudatos relaxációval stabilizálja az elért eredményt, tovább erősítve és fokozva a hatékonyságot. Meg kell tanulni elengedni a berögzött fájdalmat! Hosszú idő óta fennálló betegség, vagy testi tünet bevésődik és identitássá, testképpé válik. Tudatos mély állapotban történő ellazítás és elengedés végleg megszabadítja testünket a fájdalomtól!

Megjegyzés: Mint minden krónikus betegség terápiájánál itt is hangsúlyoznom kell, hogy a nyak-, váll-, vállöv kezelése nem pár alkalom, hosszú és kitartó rendszeres munka éri el csak a hatást és biztosít maradandó egészséges állapotot. Akár teljes életmódváltás szükséges és aszerint hogy mekkora terhelés éri a területet a rugalmasság és erőnlét fenntartásához mindennapi mozgás, torna, átmozgatás és kezelés szükséges! Ez ne legyen kényszer, inkább  a mindennapokba beépített lazítás és önfejlesztés!

Mindenkinek mozgásban gazdag szép napot és jó kedvet kívánok!

Pap Andrea
www.papandrea.hu
andrea@papandrea.hu

A gyógytorna csodája

Bevezető:
Elfogult vagyok a szakmámmal, elismerem! Nincs más mozgásforma amiben ennyi újdonságot és szépséget tudnék felfedezni! Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a Pácienseim is egyre szebb és több dologra hívják fel a figyelmemet rendszeres gyógytornájuk végzése közben, vagy hosszasabb gyógytorna terápiájuk után. Az igazi jóleső érzés pedig az, amikor egy terápia végeztével az egykori Betegem most már erősen, és megújulva nem a gyógytorna befejezését kéri hanem azt, hogy dolgozzunk tovább azon, hogy izmai más területeken is edződjenek, mozgása tudatosabbá és könnyebbé váljon és ízületeit kímélve élhesse tovább a mindennapokat!

A szimmetria:
Az első és legfontosabb dolog amit sosem hagynék ki egyik gyógytorna terápiából sem, az a test szimmetriájának megéreztetése üléskor, álláskor, járáskor. Jobban fogalmazva inkább az asszimmetriára való rádöbbentés történik, hogy a mindennapokban hogyan fordítjuk, hajlítjuk, csavarjuk, tartjuk feszesen és rosszul törzsünket és végtagjainkat. Egy egy ilyen megéreztetés drámai pillanatokkal keveredik, szinte forgatókönyvszerűen. Először is jön a mondat: “Így kellene tartanom magam??!!” majd következik: ” Ennyire rosszul tartom magam??!!” végül: “ááh, ezt sosen fogom tudni megtanulni és megtartani, teljesen feszes vagyok így….” Na igen, pedig pont a beállított helyzet a megfelelő és kímélő, ellenben a reflexesen berögződött feszes, merev, aszimmetrikus tartással.
Némi gyakorlás és izomegyensúly helyreállítás után pedig mégis sikerül szinte észrevétlenül a helyes tartáshoz igazítani a törzset. A megfelelő helyeken az izmok ellazulnak, más területeken pedig megfeszülnek és tónust kapnak aszerint, hogy melyik az optimális.
A végeredmény nem más, mint egy sokkal terhelhetőbb, fájdalom mentesebb, rugalmasabb, szebb tartású test, melyben a lélek is könnyebben talál magára!

A jó gyógytorna ismérvei:
A minap azt hallottam egy hölgy ismerőstől, hogy azért nem akar gyógytornára járni, mert unalmas. Helyette inkább különböző edzésekre, megeröltető, sok ízületet károsító mindenféle csodaeszközökkel végzett tornákra jár. Sajnos nem “eredménytelenül”, mert a háta már épp eléggé fáj, a térde pedig egyre kevesebbet bír. Elszomorodtam kicsit ezen, mert úgy gondolom a gyógytorna az egyik legszélesebb repertoárral bíró mozgásforma, nem csak a betegkezelésben, hanem a megelőzésben, edzésben és utókezelésben is. Nincs ember akinek legalább három ízületét ne lehetne kezelni, a törzsizomzat erősítéséről nem is beszélve, amit mindenkinél rendszeres és állandó tornával kellene erőben tartani. Ehhez jönnek még hozzá a különböző izomegyensúly eltolódással járó beszűkülések, mint a nyak-, vállproblémák, a csípő ízület kötöttsége és a rendszeresen előforduló hát-és ferék fájdalmak, merevségek!

A gyógytorna menete már önmagában is változatos: első lépésként a meglévő problémákat mérjük fel, majd egy hatékony és célirányos gyakorlatsorral megszüntetjük az izmokból -, és ízületekből eredő problémákat. Második lépésként helyreállítjuk azokat a tartásbeli, kondícióbeli és tónusbeli problémákat amik a rossz terhelés, a kikímélt fájdalmas területek, vagy a nem megfelelően használt izomműködésből erednek! Harmadik lépésként a terhelést fokozatosan növelve a kardiális és pulmonális erőnlétet fokozzuk, hiszen mit sem ér az ízületi és izommozgás helyreállítás, ha a mindennapi életben nem tudjuk ezt megfelelően teljes erővel használni!!

Az eszközök változatossága a mozgásformák sokfélesége a ritmusos, vagy éppen lazító, lassú gyógytorna változatossága kimeríthetetlen! A gyógytorna terápiája mindent megenged, jöhet labda, szalag, fitball, súlyzó, step-pad, vagy éppen csak saját test, saját súly, relaxáció, testtudatosítás! A Gyógytorna nem feltétlenül jelenti azt hogy csak sérülések kezelésére, betegségek gyógyítására lenne alkalmas, természetesen erre szolgál legnagyobb részben, de vajon nem gyógyítás e az is ha egy teljesen hétköznapi mozgáshoz, hétköznapi életformát folytató embereknek helyreállítjuk azokat az aszimmetrikus túlterhelt területeket amik beszűkítik, korlátozzák és csökkentik mozgásbeli ezáltal erőnléti és így pszichikai erejüket is!

Gyógytorna=  testtudatosítás, felszabadítás, örömszerzés!

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu

“Próbálj meg lazítani…!”

Bevezető:
Legtöbbünknek a lazításról henyélés, TV előtt ücsörgés, parton-, strandon napozás, vagy kötetlen, időtlen szórakozás jut eszébe!
Rendjén is van ez, de amennyiben az izmainkról vagy tényleges fizikai és pszichés feltöltődésünkről van szó, néhány napnyi semmittevés sajnos nem rendezi a pihenés számláját!
Mindennapi életünkben lassabban, vagy gyorsabban, de rutinszerűen telnek a napok. Ezért történhet úgy, hogy napjaink nagy részében nem vagyunk tudatában mozgásunknak, tartásunknak, izmainknak. A dolgaink sürgetnek, a feszültségek fokozódnak, az izmaink ingerküszöbe viszont egyre alacsonyabb! Öntudatlanul ugyan de előbb – utóbb tudatos és beépített lazítás nélkül feszes, kötött tömbként mozgunk, állunk, járunk, és ami megdöbbentő, így is alszunk! Az alábbiakban néhány mondattal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy komolyabban és következetesebben értelmezhessük a lazítás, vagyis a RELAXÁCIÓ fogalmát!

Izomműködés:
Az izmok működésükkel energiát termelnek, folytonos összehúzódásukkal és elernyedésükkel biztosítják mindennapi apróbb, vagy nagyobb mozdulatainkat. Egy idő után, ahogyan növekszünk és testünk egyre több kényszernek, stressznek, kimerítésnek áll ellen az izmok alaptónusa megváltozik. A kezdeti, gyermeki, rugalmas izomhálózatból merevebb, kötöttebb csomósabb izombörtön alakul ki. Ennek mértéke és oldódása személy szerint változik, hiszen vannak kötöttebb és rugalmasabb izomtípusú emberek, de egy biztos, ezek az ingerek nem tűnnek el nyomtalanul izmaink memóriájából. Bármily érdekesen is hangzik, izmainknak emlékező tehetsége van! Sokszor halljuk a tanácsot, hogy ne menjünk ki a napra túl sokáig, mert ha leégünk, vagy akár csak megpirulunk, arra bőrünk emlékezni fog, a károsodások pedig az évek alatt felhalmozódnak és egyszer csak komolyabb formában is felüthetik összeadódva a fejüket! Ugyanez vonatkozik az izmokra is, csak talán nem annyira látványos és érezhető ez a folyamat. Az izmok összehúzódó képessége csökken, hiszen egy eleve fokozott összehúzott állapotban vannak, így ebből a megrövidült állapotból csak nehezebben,-és ne felejtsük- sokkal több energiával képesek ugyanarra a munkára mint azelőtt! A kötött, merev fájdalommal teli test sokkal kevesebbet bír, könnyebben fárad és lassan kimerültségében meg is betegszik. Fizikai vonalon csak eddig érintjük a folyamatot, de mivel minden mindennel összefügg, így kijelenthető, hogy egy merev, fárdat, csomós test a lelkében is fáradt, rugalmatlan és lerakódásokkal teli!

Megoldás:
A legnagyobb hibája a jelen kori fittness őrületnek, hogy a rengeteg, szinte hétről hétre születő új mozgásirányzatok és sportőrületek mellett a nyújtás, tudatos lazítás és a relaxáció elvész a forgatagban! A rangsor első helyén a kifulladásig végzett fogyást célzó kardiológiai és súlyzós tréningek, vagy a minden korosztálynak tetsző és jelenleg nagyon kedvel tánctréningek állnak. Szép dolog mindkettő, de hol a lazítás? Próbáljuk összerakni a képet; egy fogyni vágyó hölgy aki leadott 5-10 kilót de nem tud fájó háta és alig nyúló hátsó combizmai miatt lehajolni egy lehulló papírlapért, egészséges? Vagy egy egész napos ültéből felugró, táncra, “pörgésre” rohanó irodában dolgozó hölgy aki merev izmaival a legutolsó csepp energiáját forgatja ki magából, hogy estére már mi sem marad, harmonikus? Vagy egy squash-ra rohanó, feszültséggel teli üzletember aki a következő pillanatban 1 perces bemelegítés után ütőt ragadva hívja ki ízületei ellen a sorsot, sportember?
Igen is nem is, hiszen mindannyiuk vágya a felszabadulás, egy dolog hiányzik csak hozzá, az izmok szabadsága!
A tudatos lazítás nem más, mint megérezni, megtanulni, beépíteni és alkalmazni azt a technikát ami vissza adja az izmok eredeti nyugalmi állapotát fokozott összehúzódások után. Ha egy izom vissza képes simulni nyugalmi szintjére az garantálja hosszú távú, jó teherbírású és kiegyensúlyozott aktív működését. Ehhez nem kell más mint néhány órányi tanulás szakemberrel a célirányos és hatékony lazításhoz nyújtáshoz. Hogy az alvás is tényleg pihentető legyen…nem lehet jót aludni ökölbe szorított kézzel és fogat összeszorítva….Pedig sajnos gyakori!

Lazításban gazdag, erőben teljes szép napokat kívánok!

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu

Önvizsgálat

Bevezető:
Egy mozgásszervi, vagy belgyógyászati probléma kivizsgálásához, a diagnózis felállításához, a megfelelő válaszok megtalálásához az orvostudomány már sok pontos, jól alkalmazható, gépi és laboreredményeket elemző eszközökkel igyekszik a legcsekélyebb elváltozást is felkutatni, és megnevezni. A diagnózis megszületése után egy lehetséges terápia, gyógymód, vagy komplex kezelési terv felállítása következik, amivel a gyógyulás útjára léphet a Beteg. Egy mozgásszervi betegség, elváltozás, vagy fájdalom esetén azonban van, hogy a vizsgálatok nem adnak elég magyarázatot és indokot azokra a tünetekre amellyel a Páciens érkezik. Ilyenkor nincs mit tenni, a gyógytornásznak pontosítani kell a területet, az érintett izmot, vagy ízületet, a fájdalom milyenségét és annak megoldását, illetve azt is, hogy hosszú távon milyen mozgásterápia lenne  a legmegfelelőbb a tünetek enyhítéséhez.  Abban az esetben is ez történik, ha a Páciens nem szeretne azonnal orvoshoz fordulni, csak némi diszokmfort érzéssel, vagy enyhe tünetekkel fordul közvetlenül a gyógytornászhoz.
Az alábbi sorokban szeretnék egy kis támpontot adni ahhoz milyen információkat érdemes már előre összegyűjteni saját magunkkal, a tünetekkel és a változásokkal kapcsolatosan. Ezáltal kaphatunk gyorsabb és pontosabb választ arra vonatkozóan mi is az ok és mi lehet a megoldás!

Önvizsgálat:
Az önvizsgálat abban az esetben is javasolt, ha nincsenek panaszok. Ilyenkor azt segíti elő, hogy tisztában legyünk saját testünkkel, az összképpel, a mozgással, a testtartással, izmainkkal és alapállapotunkkal.
Probléma esetén azonban  egy részletesebb és precízebb információcsokor gyűjtése szükséges. Az alább megadott kérdéssoron induljunk el, és mint egy vezérfonalat végigkövetve elképzelhető, hogy akár a Beteg maga is rájön a baj okára, és így könnyebben rátalál a Terapeuta is a megoldásra!

Kérdések:
-Mikor jelentkezett az első panasz? (napok, hetek, hónapok)
-Mi történt/történhetett ami a problémát elindította (pl: hirtelen mozdulat)
-Mikor jelentkezik a tünet (mikor fáj)
-Mennyi ideig van jelen?
-Mire múlik el?
-Van e olyan testhelyzet amiben a panasz erősödik, vagy enyhül?
-Van e kívülről az adott területen látható elváltozás?
-Alkalmazott e valamilyen kezelést, krémet, mozgást, gyógyszert tünete/i enyhítésére?
-Változott e valami a testén, tartásán, mozgásán maradandóan?
-Mi okozza a legnagyobb problémát a mindennapokban, a napi rutinban?

Természetesen ezek a kérdések azoknak irányadóak akiknél nem traumás sérülés, vagy pontosan meghatározható neuromusculáris tünetek vannak jelen, mert azok felismerése és kezelése általában azonnali és specifikus az adott testrészre vonatkozóan. Ide tartoznak a törés utáni kezelések, rögzítések, majd rehabilitációk és a speciális neurológiai betegségek, pl.: Sclerosis Multiplex, vagy a Parkinson kór.

Előfordulhat az is, hogy hosszas kivizsgálás sem ad magyarázatot a meglévő és esetleg súlyosbodó tünetekre. Ilyenkor sajnos be kell érnünk annyival, hogy a fenti kérdéssor lezárása után a leginkább érintett terület specifikus, tüneti terápiája kezdődik el, mozgással, és fájdalom oldási technikákkal. Ez tapasztalatom szerint a gyógytorna segítő é gyógyító szerepét nem befolyásolja és a hatékonyságot nem csökkenti! Egy jól összeállított mozgássor és személyre szabott mozgásterápia a megkezdés után sokszor olyan testi információkat hoz még felszínre amik újabb részletekkel bővítik a  meglévő képet, így még akár az eddig keresett diagnózis is felállítható!

Tanács:
Hiszem, hogy a legodaadóbb és legfelkészültebb gyógytornász is csak annyit és úgy tud segíteni amennyit a Beteg önmagának segítségként és gyógyulásként megítél. Ezért fontos, hogy egy kezelés, egy gyógyulni akarás, egy fájdalom csökkentés kezdődjön azzal, hogy a Páciens szembe nézve önmagával mérlegeli az okokat, a tüneteket és megpróbálja a lehetőséget megtalálni egészsége jobbá tételéért! Ez a “kinyújtott kéz”. Bátran mondhatom minden elhivatott és szakmailag felkészül kollégáim nevében is, hogy egy kinyújtott kezet megfogni öröm, segíteni pedig még nagyobb öröm. Ha a fenti kérdésekre akár megközelítőleg is válasz érkezik a Betegtől, máris közelebb kerültünk a megoldáshoz!

Kívánok mindenkinek tiszta, szép napokat!

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu

Ciklus és torna

Bevezető:
Aki nőként rendszeresen sportol, tornázik, testet épít, fejleszt, vagy csak ilyen tervei vannak annak az egyik legfontosabb női dolgot is figyelembe kell venni amikor edzéstervet készít; a havi ciklust. A torna típusa, szabadidő szerinti heti beosztása és az eredmények kitűzése mind fontosak, de amikor egy edzésterv megszületik és  a torna elindul látható és érezhető, hogy a hangulat, az erőnlét, a változó kondíció és ingerküszöb mennyire befolyásolja az eredményt és a jó közérzetet. Előre szeretném hangsúlyozni, hogy a ciklus és a menstruáció nem ellenjavallata, vagy korlátozója egy jól összeállított mozgássornak és azoknál a nőknél akiknek nincs gondjuk ezzel, vagy a menstruáció hetében is tünet és fájdalommentesek ugyanolyan edzés javasolt mit máskor. Akinek viszont pre-, postmenstruációs vagy a vérzés hetében görcsös panaszai vannak, ott az edzésterv kialakítása és havi felépítése is másként alakuljon! Így elkerülhető a kudarcérzés, a fáradékonyság miatti kimerülés, vagy az, hogy tovább erősödnek a görcsös panaszok.

A havi ciklus hatásai:
A vérzést követő héten általában a megújulás érzése, fokozott energia, hangulatemelkedés és jó kondíció a jellemző. Ez egyrészt hormonális szabályozású, másrészt a menstruáció alatti kényelmetlenségek, esetleges fájdalmaktól való megszabadulás az oka. Nagy lendülettel, teherbírással és erőnléttel indul az első hét. Ilyenkor javasolt egy kardiális tréning, súlyzós edzés és intenzív nyújtás-relaxációs technikákkal változatosan összeállított program végzése. Kezdődhet a torna egy sétával, vagy kerékpározással a szabadban, vagy teremben, vagy ellipszis trénerrel a kedvelt sportcentrumban. Ezt követheti egy súlyzós, kar-lábsúlyos edzés. Azonban ne legyen túl nagy aktivitás ellenére sem a terhelés az első hét lendületében sem, mint ami egyébként is a maximumod és már jól beállított ismétlésszámod! A levezető nyújtás és relaxációs gyakorlatok segítenek az anyagcserében és abban, hogy jól magadba építsd a felfokozott energiát amit összegyűjtöttél  a torna során.
A második hét az igazi kondizásé. Javíts az erőnléteden, fokozd a terhelést, törekedj a tónusfokozásra az izmaidban! Mehet a bemelegítés után egy igazi hajtós tornasor kevesebb kardióval és több erőnléti, súlyzós gyakorlattal. Nem kell annyira kímélned magad, látni fogod, hogy többet bírsz mint általában és ezt használd is ki bátran. Persze az ízületvédelemre figyelj és ne vágj bele hirtelen általad nem ismert nagy erőt igénylő mozgásba, vagy torna gyakorlatokba. Okosan, megfontoltan, de nagyobb terheléssel bombázhatod magad!
A harmadik hétre egy erőnlét és hangulati ereszkedés a jellemző. Ilyenkor az izmok tónusa is változik, egy kicsit enged feszességéből az izomzat. A kardiális és a súlyzós edzés is intenzitás csökkentésre szorul. Nincs ezzel semmi gond, normális jelenség, de nem szabad, hogy kedvedet szegje! Állj egy kicsit ellen a nehéz súlyok emelgetésének, vagy annak, hogy nagyon erősre vedd az ellenállást a taposógépen. Ez a hét a több sétáé, hosszabb idejű kerékpározásé, kisebb súlyzóké. A hét második felében a feszülő mellek miatt már a futás sem feltétlenül kellemes, ezt kiválthatod azzal, ha kis súlyzókat a kezedben tartva joggolsz (gyors járás, törzs csavarással), vagy csak emelkedőn, futópadon sétálsz. A túl erős terhelés fokozhatja rossz közérzetedet, görcskészséget, sérülést is okozhat. Hidd el nem fogsz veszíteni az eddig elért eredményből, ha most egy kicsit másképp tornázol!
A menstruáció hetében a torna nem kizárandó, sőt ha a gyakorlataid jól összeállítottak segíted szervezetedet a megújulásban és magadat abban, hogy ne jelentkezzenek, vagy akár el is múljanak panaszaid, fájdalmaid. Ez a hét a nyújtásé, lassabb, tónusfokozó, de nem rázkódó és megterhelő gyakorlatsoré. Legyen lassú séta emelkedőn, légzőgyakorlatokkal egybekötött gerinctorna, erősítő gumiszalaggal végzett átmozgató, energetizáló torna!

Ha nem vagy magaddal túl szigorú, de túl engedékeny sem és figyelemebe veszed saját ciklusod, gyakorlataidat pedig akár szakember segítségével a saját tested kívánsága szerint állítod össze akkor sokat segítesz szervezetednek abban, hogy saját ritmusa szerint mozoghasson és épülhessen! Ha komolyabb panaszaid vannak az ne a tornád rovására menjen, csak légy rugalmas és aszerint dolgoztasd tested ahogy megfelelő. Az eredmény így stabil és maradandó lesz, nem lesznek kudarc élményeid, sőt még a panaszaid is lényegesen csökkenhetnek! Megéri odafigyelni!

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu

Scoliosis gyógytornája

Bevezető:
A scoliosis, más néven gerincferdülés, gyakori eset a gyógytornászok életében, tevékenységi körében. Különböző terápiái, kezelési lehetőségei vannak, de ami a legfontosabb az a tudatos izomépítés, szerkezeti változtatás a gyógytorna és mozgásterápiák elemeivel. Nagyon fontos kezelési lehetőség a korzett (fűző) alkalmazása is, ennek megítélése tapasztalt, sok esetet látott és nyomon követett orvos és ortopéd műszerész feladata. A helyes fűzővel és annak előírt használatával, valamint a speciális, célirányos rendszeres gyógytornával látványos, nagy görbületek is helyre hozhatóak, hatékonyan javíthatóak!
Nemrégiben végzetem el egy tanfolyamot, ami megerősített abban amit eddig is hittem, hogy ilyen típusú csontos szerkezeti elváltozás hatékonyan csak speciális technikával javítható és kezelhető ami kizárólag erre a betegségre épült, ezt szolgálja, a test állapotjavulása pedig hosszabb időre visszatekintve Pácienseken is jól megfigyelhető, nyomon követhető!

Schroth terápia:
Nagy eredmény érhető el az úgynevezett Schroth kezeléssel, amely a gerinc ferdülésének speciális kezelése. Olyan jellegű elváltozást értek ez alatt amelyben nagyobb mértékű oldalirányú elhajlás és csigolya elfordulás is létrejön. Minimum 2 dimenziós a ferdület és a Beteg magától felegyenesíteni nem tudja, a törzs is megváltozik formailag, esetleg a hossza is csökken. Gyógytornász, vagy orvos több vizsgálaton keresztül további információt szerez a görbületről, de nagyon fontos alapja a kezelésnek egy olyan röntgen felvétel amely álló helyzetben a gerinc teljes hosszában szemből készül! Ebből jól látható a görbület íve, a csigolyák érintettsége, az elváltozás mértéke pedig számokban is kifejezhető egy úgynevezett Cobb fok által ami a görbület szögét, ezáltal a mértékét határozza meg.
A Schroth treápia speciálisan kidolgozott pozícióival, mozgás és légzésgyakorlataival nyújt hatékony segítséget ahhoz, hogy az állapot javuljon, vagy legalább ne romoljon. Sokszor kerül szóba bizonyos mértékű elváltozás esetén egy műtéti lehetőség. Javaslom a konzervatív terápia (torna, korzett)  alkalmazását először mindenképpen, már csak azért is, mert a jól felkészült izmok egy műtét esetén is jobban kezelhetőek,a  rehabilitációs idő is könnyebb rövidebb lehet általa.

Mindennapi tevékenységek scoliosis-sal:
A scoliosis egy másabb, elfogadóbb, kitartóbb, elhatározott életformát igényel. A Páciensek általában gyerekek, kicsitől egészen a serdülőkorig akiknek bizony sokszor kell szembesülni társaik ítéletével, a környezetük modortalanságával vagy éppen túlzott óvásukkal a betegségük miatt. Személyenként változik miképp fogadnak el egy ilyen helyzetet, de az biztos, hogy a mozgás, a gyógytorna abban is segíti Őket, hogy ahogyan fizikailag, úgy lelkileg is megerősödjenek. Az izomzat épülése, az eredmények látható jelei, a megtanult mozgás és légzésszabadság erővel tölti fel Őket, nem beszélve arról, hogy több helyen lehetőség nyílik csoportos foglalkozásokra is, ahol a csapatszellem még tovább erősítheti a hitet és az elszántságot!
A család szerepe nagyon fontos, mert ha az erő gyengül, az akarat veszik akkor kell egy újabb löket a folytatáshoz!

Egyéb  gerincterápia:
A gerincferdülés jelentkezhet idősebb korban is, ennek oka általában a gerinc egyéb degeneratív elváltozásai. Ilyenek lehetnek a discopathiak (porckorongok elváltozásai), csontritkulás következményeként kialakuló elváltozások, ékcsigolyák, félcsigolyák, vagy veleszületett rendellenességek időskorra kialakuló tüneteként, végtagrövidülés (veleszületett, avyg csípőműtét utáni) esetében. Ilyenkor is sikerrel alkalmazható a fenn említett speciális terápia, de más nézőpontba kell helyezni a kezelést. Mivel a gerincferdülés kezelése változatos korosztálynál történhet más elvárásokat kell támasztani idősebb és fiatalabb korban. Egy idősebb szerkezet lehet merevebb, kötöttebb, vagy lasabban reagáló. Ráadásul egy ferdületre épült, ennek megszokott izomegyensúly, tartás, mindennapi tevékenység már nem feltétlenül hoz jó eredményt, ha ebből kimozdítjuk!

A fent leírtak alapján érthető, ha ebben a gyógytorna terápiában is azt javaslom a kezelés mindig legyen megtervezett, egyénre szabott, rendszeres és céltudatos. Az első alkalommal megtörténő állapotfelmérés nagyon fontos, erre és eszerint alapul majd a célirányos terápia. Fontos a gyakorlatok pontos elsajátítása ez kitartást és türelmet igényel. Fontos a támogatás és annak belátása hogy a kezelés sok erőt és elhatározást igényel, de a befeketett erő megtérül majd. A gerinc testünk váza,  épsége erőnk, terhelhetőségünk alapja. Óvni, védeni, izmait erősíteni és betegségeit kezelni kell, mert az élet előrehaladtával állapota, szerkezete romolhat ezzel több panaszt és problémát okozhat!

Elfogultan és szakmám elhívatott tagjaként írom, mennyire nagy élmény látni és érezni ahogy a test,a  törzs,a  gerinc izmai megmozdulnak, korrigálnak, életre kelnek. Fantasztikus dolog volt megtapasztalni milyen eredmények érhetőek el ezzel az aktív és hatékony technikával! Fontos dolog a passzív eszközös támogatás (korzett, ortopéd cipő, stb) de lehet hogy a cipőt kinővi, a korzetet leteszi egy idő után a Páciens. egy dolog marad csak vele; az izmai…

Szép napokat és aktivitásban gazdag hetet kívánok!

Pap Andrea
andrea@papandrea.hu
www.papandrea.hu